Rólam

Dr. Ábrahám Júlia

Bár első ránézésre különböző dolgokkal foglalkoztam az elmúlt évtizedekben, valójában végig ugyanaz a kérdés foglalkoztatott: hogyan lehet jobb, egészségesebb és értelmesebb életet élni. Ehhez mit kell tudni és tenni, és mit lehet mindebből másoknak is átadni.

A fitness-szel kezdődött…

Több mint tíz évig versenyszerűen atletizáltam, majd a Testnevelési Egyetem elvégzése után beleszerettem a fitnessbe. A mozgás rengeteg örömet adott, imádtam, ahogyan a test egészségesebbé és szebbé válik. Fitness termet nyitottam és edzősködtem.
1996-ban megalapítottam az ország első államilag elismert, magán sportszakember-képző iskoláját, a Fitness Akadémiát, amelyet azóta is vezetek.

…a rekreációval folytatódott…

Idővel azonban egy tágabb szakmai irány kezdett érdekelni. A rekreáció új hangsúlyokat hozott az életembe: a feltöltődés, a megújulás és a testi-lelki egyensúly tudományos megközelítését. Ezt tanítottam az ELTE-n, ebből írtam jegyzetet, és ebből doktoráltam.
Közben maratont futottam, pszichodrámáztam, kriya jógát gyakoroltam, jogászként végeztem, gyermekeimet neveltem, majd egészség- és zöldpolitikával foglalkoztam.

… és a holness-ben teljesedett ki.

Újabb és újabb szempontokkal gazdagodott a jó életről alkotott elképzelésem. A szellemi élet területén a modern szellemtudomány, az antropozófia adta számomra a legtöbbet. Egyre világosabbá vált, hogy a jó élet a minél teljesebb és kiegyensúlyozottabb élet – amikor az egyes életterületek finoman fejlődve egy irányba hatnak, és egymást erősítik.

A sok tapasztalat és felismerés mozaikjai idővel összeálltak, és kibontakozott egy holisztikus életmódmodell, amelyet HOLNESS-nek neveztem el. A HOLNESS így nem egy módszer, hanem személyes és szakmai összegzés. Benne van mindaz, amit az emberhez méltó, minőségi élethez fontosnak tartok.

A holness a holisztikus jóllét, a kiegyensúlyozott élet útja, amely bárki számára elérhető, aki vágyik rá, és aki tesz is érte. Nemcsak lehetőségünk, hanem felelősségünk is kiteljesíteni a bennünk lévőt. Ha egy kis segítségre van szükséged, várlak szeretettel és támogatlak a változásban!

Előadás a rekreációs kultúráról az ELTE PPK Sport-Tudomány-Egészség Konferencián.

2019. november

|

„Tedd, amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal, amid van, és a többivel ne törődj!”

Theodore Roosevelt